Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
2016-08-19 14:17:30 2016. 08.13. vasárnap A Gróf Tisza István lovas emléktúra résztvevőire Magyardécsén virradt. A tábor egy nagyon alkalmas helyen volt, ami mind a lovaknak, mind a huszároknak paradicsomi állapotokat biztosított. Bíró Zsuzsi kényesztette is a lovakat, almát adott nekik, de nem ám egészben, hanem szeletelve. Inni friss forrás vizet ihattak négy lábú barátaik. A képen: Dr. Csontos Izabella A képen: Dr. Vargha Noémi, Martonos Ráhel, Bíró Zsuzsa A képen Bodnár Dániel karikás ostoros bemutatót tart. |
2016-08-16 14:21:04 2016. augusztus 14. szombat Somkeréken ébredt a csapat és finom túrós puliszka reggeli után a falu gyönyörű fatornyos református templomát nézte meg . Somkerék lakossága is búcsúztatta a debreceni huszárokat, akik a Beszterce-Bethlen-Dés-Kolozsvár rendkívül forgalmas közútján lovagoltak egy darabig. Aztán letértek egy földútra, mely már biztonságosabbnak tűnt. Bethlen városába beérve a csapat kapott egy önkéntes autós felvezetőt, akivel sikeresen beértek a városközpontba. Ott a református tiszteletes és az egyházközség tagjai fogadták a fáradt, de büszke csapatot. |
2016-08-16 12:31:12 2016. augusztus 12. péntek Hajnalban kelt a csapat, hogy a lovakat elrendezve, megnyugtatva be tudják vagonírozni azokat a lószállítóba, majd elindultak a határ felé. A huszárok személyautóval követték őket. A határnál gyors és szívélyes ellenőrzés után folytatták útjukat. Irány Szilágynagyfalu! Ott egy ismerősnél pihentek meg. Szakadó esőben felnyergelték a lovakat, átöltöztek díszegyenruhába és végigvonultak a város főutcáján. A Magyar Házhoz érve virágeső fogadta a debreceni huszárokat. l6:00-kor emléktáblát avattak Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke, Pajna Zoltán a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke, Beszterce város polgármestere, valamint Csulák Péter magyar konzul jelenlétében. Az ünnepi eseményen a helyi táncegyüttes tagjai adtak hangulatos műsort.
A Gróf Tisza István Lovas emléktúra Beszterce-Naszód megyében az RMDSZ és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg. (Cs.G.) |
2016-08-17 08:53:31 2016. augusztus 11. csütörtök A Gróf Tisza István emléktúra 0 napján Létavértesen gyülekeztek a Hajdú-Bihari megyei lovas és huszárhagyományőrző közhasznú egyesület lovasai. Csontos János huszárhagyományőrző a túra vezetője (a jobb oldali képen) rövid eligazitást tartott. Elmondta, hogy hajnali négykor indul a csapat, a nyolc magyar ló speciális engedéllyel ellátott lószállító kamionban, a huszárok személy autóban utaznak. Romániában csatlakozik Maros megyéből és Máramarosból három ló és lovasaik. Csontos János megmutatta a Magyar Királyi Debreceni 2-ik Honvéd Huszárezred története 1869-1918 c. könyvet, melyet egy hölgy adományozott a hagyományőrző huszároknak. Ebben a könyvben találtak rá arra az útvonalra , melyet ezalatt a két hét alatt végigjárnak majd. (Cs.G.) |
2016-08-09 13:47:26 Erdély - 1916-2016 -100 év - 2016. 08.12-26. Az I. Világháború román front 100. évfordulóján a 2. debreceni honvéd huszárezred katonáinak emlékére szervezte meg a Hajdú Bihar megyei Lovas- és Huszárhagyományőrző Egyesület e két hetes lovas zarándoklatot, mely Gróf Tisza István nevét viseli . Az augusztus 12-ei indulás után elsőként Besztercében avatnak emléktáblát és a felvonuláson is részt vesznek, majd Bethlen templomában istentiszteleten emlékeznek. Augusztus 17-én Vajdaszentiványban koszorúznak és Sáromberke településen kopjafát avatnak. Augusztus 20-án Bekecs-tetőn és Nyárádmagyaróson a Szent István napi ünnepség keretében hajtanak fejet a Nagy Háború hősei előtt. A következő napon Nyárádszeredában koszorúznak és résztvesznek a Bekecs és a Hortobágy Táncegyüttes tagjaival egy tánctáborban. A túra hátralévő útvonala:Jobbágyfalva, Marosvásárhely, Szászrégen és végül Bátos. A hajdú-bihari huszárok összesen 300 kilométeres távot teljesítenek a két hét alatt. |
2016-07-27 14:52:06 Sok minden megváltozott. Ebben a sarki házban Irénke néni lakott (errefelé minden néninek kicsinyítő képző volt a keresztnevéhez csatolva). Két éves lehettem, amikor meggyet nyújtott be nekem a kerítés lécei között. Anyunak kis híján megállt a szíve, ahogy meglátta a „véres” kis ruhámat. Az asszony majd húsz éve halott, a házikó pedig azóta is üresen áll. Az örökösök nem tudnak megegyezni a jussukon. De a zug többi házában sem lakik már senki a régiek közül, leszámítva Icuka nénit, aki viszont simán elmegy mellettem az utcán. A férje, Béla bácsi nem sokkal apám után halt meg. Minden nap egyetlen egy zsemléért karikázott el a kis boltba, és boldogan hozta haza Icukának. A Zrínyi utca bal első háza az egyik általános iskolai osztálytársam nagyanyjáé volt. Azt beszélik, kitagadta a kisebbik lányát, mert az váláskor a férjénél hagyta a közös gyereket, de csak azért, mert a papa mindenféle földi jót meg tudott adni a lurkónak. Itt sem lakik most senki. A szembe szomszédék Sanyikája viszont állandó játszópajtásom és ovis társam volt, egy személyben. Mellettük Imre lakott, akivel együtt jártunk KRESZ tanfolyamra. Nemrégiben részegen elaludt a szalmakazalban, és rágyulladt a ház. Egyszer láttam őt azóta, emberhez nem méltó égési sérülései vannak. Pár házzal odébb mégis csak fölriasztja a lányomat két nagy farkaskutya. Ki kell tolnom a babakocsit a kövesútra. Visszaalszik. Csak megijedt. Ennek a sarki háznak a színes virágszirmaiból főztünk levest Beával, ránk is pirított a néni, de hiába. Bea sincs már azóta. Vagyis dehogy nincs! Csak éppen Amerikában él. És az általa feladott csomagokat sűrűbben látom, mint őt. Az utca végén egy mérhetetlenül gonosz ember lakott, egy bizonyos Lajos bácsi. Engem mindig seprűnyélből alakított sorompóval állított meg, amikor az ebédért bicikliztem a malom felé. Egyszer apu talált rá az utcán. Akkor már haldoklott. Szürke páncéllá állt össze rajta a koszos trikó. Itt a Vasút utcán annyira erős a nap, hogy egy pelenkát kell fogatnom a babakocsi ekhójához. Pici még a lányom, nagyon bántja a szemét ez a fény. Nekem meg csurog a számba a fényvédő nappali krém. Na igen, a malom. A rizshántoló malom. Ahol a szüleim húzták le az életüket. A minap mondta egy ismerős anyunak, hogy manapság már nem érdem, ha valaki végig ugyanazon a munkahelyen dolgozott. Szerintem meg az. A vasútállomáson jártam talán legtöbbet, az itt töltött évek alatt. Főiskolás koromban még forgatókönyvet is írtam róla, de már csak egyetlen jelentre emlékszem; apu áll a peronon, én pedig a távolodó vonatablakból integetek neki, amíg csak látom. És közben szól az Apám hitte, Zorántól. Hatásvadász képsor, de pontosan így történt. Most felsír a lányom. Teával kínálom, mosolyog, de nem fogadja el. Haladunk tovább. Sejtelmem sincs, fognak-e neki bármit is jelenteni gyermekkorom legfontosabb szereplői és színhelyei. Nem lehet ezt elmesélni, talán nem is kell. Ez úgyis csak a saját, belső mozim. Mégis nyugtalanító az érzés; vajon át tudom-e neki menteni ezt az egész emlékhalmazt. Közben már én sem tudom, merre lehet az apai nagyszüleim sírja. Attól tartok, így múlik el a világ dicsősége. Sok minden megváltozott. A gyerekkorom legtöbb résztvevője odavan. Hála Istennek édesanyámhoz még haza tudok jönni. De egyszer ő sem lesz többé. Aztán meg én sem. Nem, nem! Nem ez a jó irány. Most kell megragadni és visszafordítani a pillanatot. Most azonnal. Mert van értelme, igen, volt értelme, komoly, mindent felülíró értelme volt annak, hogy 37 éve, 18 óra 30-kor világra jöttem: a lányom megszületését ünneplem a mai napon. Hazaérkeztünk. Betolom a babakocsit a házba. Anyu már vár bennünket. Tea, vajas pirítós, ahogy régen, ahogy azóta is mindig. Együtt vagyunk. Ez most jó. Ez jó most nagyon.(írta: Márkus Judit, forrás:facebook.com/markusjudithivatalos) |
2016-07-01 07:53:09 Megyek az úton az erdő felé. Elhagyom az utolsó házat. Hajnali csend. Az erdő némaságaba simul bele a madarak szimfóniája. Kövek perdülnek ki a talpam alól. Sovány az út bőre. Azt mondják ez a föld itt követ terem. Fellépek az útról a Bagoly-hegy bokrosába. Alázattal hajtom meg magam, hogy megláthassam, talán lapul alattuk valami. Olykor egy gomba, máskor erdei szamóca, vagy pár szem málna. Arcomba csapódik egy ág - nincs harag - mondom neki. Te vagy itthon. Én csak vendég vagyok. De! Befogad minden: a kitaposott erdei út, a sziklák mellett kezdődő nyárfás, a szedres ragaszkodó ága, a fű alatti tocsogós, az öreg tölgy sziklába kapaszkodó gyökér-karma, a vadcsapások keskeny ösvénye, a lejtők, az emelkedők, egy-egy nagyobb kő, ahol megpihenhetek, ahonnan büszkén mutatja magát a Bükk. Megyek az úton, ez erdő felé. Hajnali harmattól vizes a cipőm. Hátamon lépésem ütemére mozdul a zsák. Tele van reménnyel, hogy talán majd visz haza valamit. Kezemben a botom. Hűséges elkísérő társam. Megyek az úton a hegyen át. Naponta járom és naponta nézem, mint megunhatatlan kedvest és a kölcsönös vonzalom biztonságában megyek rajta egyedül. Ha mozdul egy vad, megállok. Ha gombát kínál egy bokros felveszem. Az áfonyás apró terméseit is megdícsérem. Tudom hol terem a legjobb málna, a legtöbb szeder, a legbüszkébb vargánya, a zöld galambgomba, az avar alatt megbúvó rókagomba. Tudom hol fordul naposra, vagy árnyékosra az út. Tudom hogy hol szól rám az erdő: Jaj, Te! Itt vigyázz, hogy le ne csússz! Amikor megyek az úton az erdőn át, az idő velem fut és én otthon vagyok benne, minden percben, mint részese és nem birtokosa. Megyek az úton a falu felé. Elérem az első házat. Már hallom a templom harangját és a falu innen-onnan felhangzó zaját, miközben hátul még elköszönőt zeng a madarak szimfóniája. (Írta: Anyóka) |
2016-06-10 22:25:47 Még el sem kezdődött a virágzása, csak az ígérete volt a levegőben, amikor már elbódított az előérzete. Imádom. Gyöngéden torkon ragad, ha megérzem a hársfa illatát. Most már intenzíven érzem... Ahol élek,tele van a sétány velük. Alájuk állok és nagyokat lélegzem. Az illatok emlékeket idéznek, legtöbbször a kamaszkoromba röpítenek vissza. Olyan intenzív, olyan csodálatos, hogy azt elmondani szinte nem is lehet. Volt egy nagyon kellemes fél órám, amíg ott ücsörögtem a padon... A hársfák alatt. Fogalmam sincs,mitől van az, hogy bizonyos illatok lehengerlőbbek a többinél. Nyilván a hozzájuk fűződő asszociációk miatt. Az erkélyen, ahogy reggelente megöntözöm a virágokat,egészen bódító parfümélményem támad. A házak előtti virágoskertekből a levendula,a liliom, no meg az elhervadt pünkösdi rózsa és a most viruló vadrózsák mind-mind pazar illatfelhővel vesznek körül. Mint egy régi dallam, amit hiába dúdolunk már, nem jut eszünkbe pontosan, legfeljebb félig, hogy izgasson, hogy törjük rajta a fejünket. Erős önmegtartóztatás kell hozzá, hogy ne szakítsak legalább egy szálat a levendulából, hogy az olajos kis fejecskéket szétmorzsolgassam az ujjaim között, vagy a vadrózsából megszerezzek legalább egy szálat... De így csak megköszörülöm a torkom és beszippantom a hársfa virágának illatát.... Átjárta a testem minden sejtecskéjét...(Írta: Kiss Gabriella) |
2016-07-11 13:17:46 Tanulmányi kirándulást szervezett a karcagi Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium gépésztecnikus osztálya 2016. június 3-án Nagyrábéra. A tanulók Dr. Farkas Dezső osztályfőnök és Simon Gyula gépész tanár vezetésével keresték fel a Nagyrábén található Mezőgazdasági Hagyományok Gyűjteményét, mely Ványai Gusztáv egyedülálló néprajzi magángyűjteménye. A tulajdonos így vall honlapján gyűjteményéről: "...a civilizációs vívmányok rohamos terjedése miatt halálra ítélt tárgyakat szeretném megmenteni a végleges pusztulástól. Azokat, melyeket a nép maga készített vagy vásárolt és használt a maga boldogulására, szükségletei kielégítésére. Célom, hogy mind teljesebb formában mutassam be ember és tárgy viszonyát, a mezőgazdaságban használt eszközöket mint a társadalmi szükségletek kielégítésének tárgyiasult formáit, hiszen nem a tárgyak fejlődtek a történelem folyamán, hanem az emberi furmány és lelemény, mellyel a munkálkodó ember folyamatosan hozzá igazította szükségleteihez a maga eszközeit..." |
2016-06-04 00:29:21 Püspökladány... szülővárosom. Eszembe jut egy középiskola... Elsétálok előtte. Egy pillanatra elcsendesedem. Eszembe jut egy osztály, egy osztályfőnök, Szabó Zoltán Tanár Úr. A végtelent érzem, illatokat, hangokat, örömet, mint kislány koromban. Az egyszervolt élet örömét és bizonyosságát, ami megismételhetetlen csoda, éppen ezért soha, de soha el nem múlik…Köszönöm a sorsnak, hogy ennyi nagyszerű tanárral hozott a Karacs Ferenc Gimnáziumban össze. Hogy mit kaptam osztályfőnökömtől? Beton alapokat a további élethez. Hogy hitt bennem, és ettől én is hittem magamban. Tele voltam tudással, önbizalommal. Azt tanultam, hogy bátran kimondhatom a véleményem, mert fontosnak tartják mondandómat, figyelnek rám, meghallgatnak- ezt később szép lassan kinőttem, de legalábbis kiderült, hogy az egyenes beszédet nem mindenki értékeli. Hol van már az osztályfőnököm? Tanár úr, most megköszönöm, Hogy tanított engem. A mennyben talán, most is órát tart... Valahol még úgy bennem él az iskolám, szerettem én azt a termet, azt a padot. Belül most is gyermek vagyok. (Írta: Kiss Gabriella) |
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye